Carol Mason

Férjezett asszonyok titkai

szerző: Carol Mason kiadás éve: 2018
súlya: 280 gramm
terjedelme: 320 oldal

„Üdítő őszinteséggel mesél a hűtlenség felfedezését követő érzelmi megrázkódtatásról és a szégyenről, ami ezzel együtt jár.” – The Telegraph

Három barátnő három férjjel, munkahellyel, irigylésre méltóan kereknek látszó, nyugodt élettel – akiknek azonban egymás előtt is megvannak a maguk titkai…
Leigh és a tanár Lawrence házassága elszürkült. A kreatív szakmában dolgozó, impulzív nő kalandra vágyik. Erről a férje mit sem sejt, és Jillnek nem sikerül lebeszélnie róla. De miközben az örömmámorban úszó Leigh történeteit hallgatja, a nő saját, a kapcsolatát egyre inkább kikezdő problémájára is megoldást vél találni. Férjével, a bűntudatával küzdő Robbal ugyan megszűnt a szexuális életük, amikor kiderült, hogy a férfi nemzőképtelen, így nem születhet meg a várva várt közös gyermekük – de nem ő az egyetlen férfi a világon… a titokzatos idegen pedig, akibe Jill belebotlik egy véletlen folytán, nagyon is vonzó férfinak bizonyul. Eközben a szende Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldog két fiával, már-már idegesítően rajong jóképű férjéért, Neilért, aki azonban nem csak neki tetszik.

Ám egy napon kiderülnek a titkok. A három nőnek fel kell tennie magának a kérdést, hogyan tovább, és azt is, hogy vajon mennyire ismerik saját magukat, a társukat és egymást.